Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vonszol a sorsod vagy áramolsz vele?

 

Amikor Michelangelot egyszer megkérdezték,hogyan tud egy durva kőtömbből olyan gyönyörű szobrokat faragni,azt válaszolta: 

'A szobor már régen benne van a kőtömbben,csak a felesleget kell lefaragni róla. Az ember eszméje benne van az emberben,csak sok fölösleges van még rajta! Ahhoz,hogy az ember ne ragadjon bele tapasztalati formájába,ua. csak ilyen kalapácsütések kellenek,melyek hozzá segítik a finomabb forma megjelenéséhez. Ehhez nincs szükség szobrászra,a törvény működik magától!'

Ez a sors megértésének egyik formája. Bármi is történik velünk az életben -legyen az akadály,boldogság,'kalapácsütés'-,az valamit tanít nekünk,és önként vagy kényszerítve egy útra terel minket,és ott tart. Mivel mindnyájan bizonyos tehetetlenségnek vagyunk kitéve -vagyis nem irányítunk,hanem tudatosan áramolhatunk csak-, gyakran 'kalapácsütések' kényszerítenek,hogy valamin változtassunk,hogy magunkat megváltoztassuk és felébresztik bennünk a vágyat,hogy még többet megértsünk,és tudatunk fejlődjön. 

Gyakran tudatos,aktív oldalunk kész a  változásra,értelmünk segítségével felfogjuk,hogy a dolgokat,magunk mögött kell hagyni,vagy legalábbis meg kell változtatni.untitled.png

Érzelmi oldalunk azonban nem mindig tud lépést tartani ezzel;ami tudatunknak fontos, elérendő cél -passzív, befogadó,érzelemközpontú részünknek igencsak ellenére lehet.

És fordítva: mély érzéseink hevesen követhetik a változást,de értelmünk nem engedi meg ennek a részünknek,hogy elevenné váljon.

Ahol problémánk van,ott vagy önként tanulunk vagy valami olyan formában,amit sorskiigazításnak neveznek. Ez azt jelenti,hogy nem ismerjük fel az idő jelzését!

Az életünkben megértett gondokat,azokat a problémaköröket,melyek tudatosodtak bennünk már nem kell sorsként megélnünk!

Amit azonban nem értettünk meg,azzal újra és újra találkoznunk kell,mert az élet folyton fejlődik.

Van,hogy egy helyzet megoldódni látszik,pár évig csendben van a dolog,s hagyják,hogy közben érlelődj. Majd ismét bekapcsolják a tudatba a gondokat és ismét megelevenedik azért,mert már magasabb szintről ráláthatsz a gyökerére,s akkor a problémát képes vagy egy magasabb síkról kezelni. Nem oldható meg semmi ua. azon a szinten,ahol a gondok vannak,csak rálátással. De stagnálni nem hagynak az erők,mert amit megélsz,az tanítólag hathat a másikra is,ha képes eljutni odáig,hiszen mindenkinek felkínálják a megértést az alázatos belátáson át.

A 'fejlődés' az 'összekuszálódás' ellentéte és ez azt is jelzi,hogy sok olyan dologba és körülménybe 'belebonyolódunk, összekuszáljuk őket',amelyek megértést,tisztázást és integrálást követelnek. 

Ezért nem kérdezhetjük: 

"Miért történik velem mindig ua. az?",hanem legbenső,igazi énünkre kell hallgatnunk,amely megmondja,hogy mi idézzük elő ezeket a dolgokat.

Ahogyan a kép összeáll,látni lehet,hogy miként festettük meg a palettát!

Élettémánkat mindig egyedül nekünk kell betöltenünk,ám persze más emberekkel is összeszövődik,de a betöltése csak a mi feladatunk. Persze nem csak arról van szó életünkben,hogy különböző célokat elérjünk,vagy vegetálva létezzünk,miközben munkát hajtunk,gyereket nevelünk,és stb...

Sokan gondolják,ha ezt vagy azt a célt elérem,akkor minden 'kész',minden elvan intézve. Ez olyan remény,amelyben mindig csalódunk. Az út a cél!

​Az út mindig karmikus és a szamszára okán olyan,amilyen..

Egész életünkben úton vagyunk,és mindig egy bizonyos élethelyzet megtapasztalásáról van szó,amelyben helyt állunk,és amelyben növekedhetünk. Vagy éppen ellenállunk, ismétlünk,  esetleg beleragadunk.

'Kezdetben vala az Ige!'-minden létezőnek előbb egy eszméje volt.

Egy festő,aki egy képet akar festeni,nem a festményt alkotja meg előbb és utána az elképzelést. Az eszme,a szellem,az ige van minden dolog kezdetén,mert a szellem uralkodik az anyag felett.

Az eszme,amely egy emberben lelki tartalom formájában  van jelen,inkarnációhoz,azaz megtestesüléshez és születéshez vezet.

Mégsem jövünk világra az eszme tökéletes másaként.imagesjy7f3b8z.jpg

Annak ellenére,hogy az életet gyakran fájdalmas tanulási folyamatként fogjuk fel,ez a nézet inkább pozitív világképet takar,azzal a determinisztikus világképpel szemben,amely a sorsot kikerülhetetlennek és előre megírtnak tekinti,mert ez a szemlélet a személyes döntés és szabad akarat fontosságát emeli ki. 

 A határok hozzátartoznak az emberi élethez és az anyagi világban való létezéshez; van egy keret,amelyben kibontakoztathatjuk magunkat,erre tanít meg a zodiákus ismerete. Eldönthetjük,hogy frusztráltan, vagy 'elveszetten' éljük életünket,vagy elfogadjuk az adott kereteket (melyeket mi választottunk ki, szüleinket is beleértve,tehát okolni őket nem jó önismeret és téves hitrendszer erősíteni magunkban azt,hogy mi mindent kibírtunk!),de igyekszünk kihozni mindent belőle,ami adatott,s amit csak lehet-persze sosem mások kárára!

Ez a hozzáállás jellemzi a nyerteseket,bármit is kelljen megélniük!

Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez.
- Merre?
S véljük, hogy semerre.
Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk vakul. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél.
- Istenem!...
De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk.
- Hova jutok?!
S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön.
Vezet.
 
  • ❤️Ne arról beszélj Istennek, hogy milyen nagyok a problémáid, hanem mutasd meg a problémáidnak, hogy milyen nagy Isten. ❤️ Paramahamsza Vishwananda