Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megbocsátás,megváltás,feloldozás

2016.07.24

BOCSÁSS MEG ÉS/vagy  FELEJTS....NEM SZOLGÁL AZ TÉGED,CSAK TANULD MEG OKAIT,HATÁSAIT...

...mivel minden szükségszerű,ezért nincs rossz út,sem rossz élethelyzet,csak tanítások...

Nem az a baj, ha időnként hajba kapnak a házastársak. Az a nagy baj, ha efölött nem képesek napirendre térni. Nem az rontja el az együttélést, aki néha felcsattan, odamond, hanem az, aki nem hajlandó megbocsátani, aki durcáskodik, felemlegeti sérelmeit, mindig újrakezdi....Aki megbocsát, sosem emlegeti fel a múltat a másiknak. Amikor megbocsátasz, olyan lesz, mintha meg sem történt volna. Az igazi megbocsátás teljes és mindenre kiterjedő...azt kell megfigyelni és észrevenni,hogy bármilyen fájdalmasnak mondott helyzet mit vált ki bennünk,mi okozza,miért történik és miként lehet ezen változtatni,hogy elkerüljük...

Fájdalom:

Mivel a megbocsájtás saját fájdalmainkat gyógyítja,nem árt tisztában lennünk -e fájdalmakkal. Vannak,akik letagadják valódi érzéseiket,talán mert túlságosan fájdalmasak ahhoz,hogy bevállalható legyen. A nagy fájdalom is isten adománya, hiába rejtőzöl el, zárkózol be egy zárdába, futsz a világ végére, a fájdalmad követ téged. Inkább szelídítsd meg az imáiddal.

Ha a szülők bántanak meg,elrejtjük önmagunk elől is érzelmeinket,attól való félelmünkben,hogy esetleg meggyűlölnénk őket;épp azokat,akiket annyira szeretnénk szeretni. Így aztán tagadjuk szenvedéseinket.

A megbocsátáshoz vezető válság olyankor következik be,amikor valaki igazságtalanul bántott bennünket. A meggyógyításhoz a szeretet vezet. 1009221124531179706800969.jpg

Van,hogy akiről elvárnánk,hogy jól bánjon velünk,akarattal okoz fájdalmat. Különbséget kell tennünk a puszta fájdalom,és a szándékos sérelem között. Óriási különbség van azonban a 'megérdemelt' büntetés és a kegyetlen bántás között!

Ha minden fájdalmasat és rosszat elkerülünk, akkor honnan fogjuk tudni, mitől jó a jó? Ha nincs viszonyítási alapunk? Legyenek a rosszak akár különböző traumák, akár fájdalmak, halálesetek utáni érzések: ezek valójában szükségesek.  Abban a világban,ahol minden,ami elkezdődik,véget is ér,a szeretet azzal a kockázattal jár,hogy a lélek megsebesül. Igazságtalan minden sérelem,amelyik 'nem megérdemelt és nem szükségszerű.' Spirituális szempontból tekintve véletlenek nincsenek,így az,hogy mi nem megérdemelt egy más világításba kell helyezni. Minden tanítás e földi létben,így csak az elme számára létezik bűn és bűnhődés,amit a vallások jól alá is támasztottak.

Az elkerülhető fájdalmak mindenképpen olyan válságba juttatnak,amely elvezethet a megbocsátáshoz. Amikor valaki szándékosan bánt,meg van győződve tette jogosságáról. A sérelem igazságtalan volta gyakran nem okozójának szándékától,hanem elszenvedőjének megítélésétől függ. Gyakran a szándékosság hiánya csak növeli a fájdalmat. Az emberi érzések esetében a mélység nem pontosan meghatározható kategória-csak az tudhatja,aki érzi...

Hűtlenség: Akkor vagyok az,ha valakihez tartozom,és mégis úgy teszek,mintha idegenek lennénk. A nagyszótár szerint a megcsalás azt jelenti: rászedni, becsapni valakit, hűtlen módon viselkedni, trükkel, fondorlattal becsapni a másikat.  A hűségre és a kölcsönös szeretetre tett ígéretünk-amely önkéntes-a láthatatlan szál,amely összeköt bennünket. Ez az egyetlen mód,ahogyan emberi lények egyáltalán kötődhetnek,egymáshoz. A bizalmat az emberek között saját ígéreteik alakítják ki. Aki ígért,arra számítanak. A bizalmunk éppúgy összeköt vele,mint maga az ígéret. A hűtlenség elfogadhatatlan,-túlságosan sértő. Vagy különválnak útjaink és akkor egyedül cipeljük fájdalmain terhét,vagy megbocsátunk a hűtlenség elkövetőjének. Éppen ezért,nem lehet megígérni a hűséget,sem azt,hogy ua. úgy fogjuk szeretni a másikat,hiszen minden fájdalom,szituáció egy megélés,egy tanítás...

Ha megtörténik a csalás, s te nem tudsz róla, akkor úgy tűnik, nincs is semmi baj, holott ez nincs így. Mert az, aki csal, az változik, titkol, kompenzál, még akkor is, ha nem észrevehető. Csak egy porszemnyi a változás, de mégis változás. S előbb-utóbb sok-sok porszem rárakódik egymásra, s mire észreveszed, már hiába kutatod, mikor és hol került az első a gépezetbe...

Árulás:

A hűtlenség súlyosabb formája.Partnerem hűtlen,ha idegenként kezel,áruló,amikor ellenségként bánik velem....amikor megaláz és szándékosan tesz ki sérelemnek...Valami a lelkünk mélyén nem engedi,hogy elfogadjuk az árulást,bármilyen jelentéktelen is. Becsapva,lealacsonyítva érezzük magunkat. Minden olyan emberi kapcsolatot,mely bizalomra épül,az árulás darabokra zúz...

A szeretet érzése mindig tartalmazza a saját ellentétét is. A legerősebb szeretet mögött ott rejtőzik az épp annyira erős gyűlölet. (...) Az egyetlen különbség, hogy a szeretet már virágba borult, míg a gyűlölet még csak csíraként van jelen. (...) Gondolj vissza egy esetre, amikor valaki, akit igazán szerettél, megbántott! Lehetett az közömbösség vagy árulás, vagy valami esemény, ami rávilágított, hogy akit szeretsz, az sem tökéletes, hanem csupán ember. Ha becsületes vagy magadhoz, emlékszel, milyen erősen és hirtelen tud a szeretet más érzelemmé változni.

Erőszak:

Az erőszaktevők nem mindig idegenek;a legtöbb agresszív ember saját hozzátartozóinak okoz fájdalmat. Éppen a hozzánk közel állókhoz vagyunk kegyetlenek. Erőszakot teszünk a másikon mindazon alkalmakkor,amikor megfosztjuk emberi méltóságától. Van,hogy apróbb pimaszságok morális sérelemmé növekszenek,melyek nem maradhatnak megtorlatlanul... 

A passzív gyűlölet megfoszt a szeretet áldásától,a jó kívánságától. Amikor agresszív gyűlöletet érzünk,szenvedélyes haragunkban hurrikánként korbácsolnánk meg ellenségeinket. Akár passzív,akár agresszív a gyűlöletünk mindenképpen elválaszt bennünket a hozzánk tartozótól,ellöki őket tőlünk. A gyűlölet a legrosszabb és legmélyebbről jövő belső erőszak,amely elszakítja az embereket egymástól. A gyűlölet felcsapó lángja és a szeretet nyugtató folyama egymás 'mellett' él. Az egyik elválaszt,a másik összeköt-és mindez megfér a szívünkben. A gyűlölet a rosszindulatú érzés,s mint milyen veszélyes,akár végzetes is lehet,ha nem szabnak gátat neki! Jobban fáj annak,aki érzi,mint annak,aki tárgya.

Nem szabad összetéveszteni a haraggal!  A harag annak a jele,hogy élünk és egészségesek vagyunk,reagálni kívánunk a történésre.

Ez még nem baj...az elnyomott indulatok sokkal rosszabbak,mint a megélt kitörések,melyek a vihar után megszelídülve a szív nyugtató gyengédsége által arra sarkall,hogy segíts magadon és a másikon is,engedd el,beszéld meg,ne feküdj le úgy sose,hogy benned él,dédelgeted és másnap is emészt szüntelen.A harag jelzi azt,hogy valami nem hagy hidegen. A gyűlölet meg arra utal,hogy betegek vagyunk,gyógyításra szorulunk. Az egészséges düh arra késztet,hogy változtassunk azon,ami kiváltotta,energiát ad dolgaink jobbra fordításához. A gyűlöletnek nem az a célja,hogy bármit is rendbe hozzon,éppen azt akarja,hogy legyen minden a lehető legrosszabb.

 

"A tévedés is fontos. A csalódás is fontos. A kiábrándulás is. A találkozás is fontos, de az elválás is. Fontos a boldogság és a boldogtalanság. A közöny és a szenvedély is fontos. Az árulás is és a bűnbánat is. Fontos az egyedüllét gyötrelme és a kapcsolatok elviselhetetlensége. Az elhagyás és a visszatérés. Fontos a hűség és, sajnos, a hűtlenség is kihagyhatatlanul fontos. Mindent meg kell tapasztalnunk, rosszat és jót. Mindent át kell élnünk. Csak akkor lehetünk valóban egymáséi, ha már minden álruhát, gátlást, önzést, félelmet, csalódást, szenvedélyt, hazugságot levetettünk magunkról."/Müller Péter

 

A mondás úgy tartja: 'gyűlöld a bűnt,de szeresd a 'bűnöst!'  A letagadott és eltitkolt gyűlölet a szívélyesség eltitkolt álarca alatt poklot teremt. A szabadjára engedett,beismert gyűlölet arra késztet,hogy eldöntsük,alkalmazzuk-e rá a gyógyírt?.

A személyre irányuló gyűlöletből nagyon nehéz kigyógyulni. Hacsak valami esemény,vagy dolog hibáját gyűlöljük,indulatunk elszáll,amint a dolog hibája megszűnik. Érzelmeinket ahhoz a pillanathoz kötjük,amelyben a sérelem történt,s halhatatlansággal ruházzuk fel. Hagyjuk,hogy minden alkalommal megkínozzon,ahányszor csak eszünkbe jut. Azokat gyűlöljük,kiben bíztunk. Ha szeretteinket gyűlöljük,abba belebetegszünk. Első fokon a bántás bűnében tartjuk elmarasztalhatónak,ezen felül pedig elítéljük,amiért éppen bennünket bántott meg. Minél régebb óta gyűlölünk,annál nehezebb a gyógyítása;néha csak lelkünk szélét rágja,nem okvetlenül belsejét égeti. A bosszú nem mindig kiált vérért. A fel nem dolgozott gyűlölet előbb-utóbb felemészti az embert!

Önmagunk gyógyítása:

Amikor megbocsátunk valakinek,aki bántott,lelki operációt hajtunk végre:eltávolítjuk az okozott fájdalmat,s el kell választanunk az embert a fájdalomtól,majd szabadon engednünk. Ezután visszafogadhatjuk gondolatainkba az illetőt tiszta lappal,mintha a rossz emlékek szorítása alábbhagyna. Miközben megbocsátunk valakinek,fokozatosan feldereng előttünk egy mélyebb igazság, amelyet gyűlöletünk addig elfedett előlünk. Az emlékek gyógyítása nem játék,ilyenkor nem színlelünk. A megbocsátás nem más,mint látásmód és új érzelmek képessége.  

Van,hogy nekünk kell először megbocsátani,bár a szemben álló felet ez nem érdekli,mert jobb szeretné,ha gyűlölnénk,akkor ő is gyűlölhetne. Ezért ilyenkor be kell érnünk azzal,hogy az emlékeink megtisztulnak. Ha nem tudod különválasztani az embereket helytelen tetteiktől,és nem vagy képes őket esendő lényekként látni,saját fájdalmas múltad rabszolgájává válsz;így a múltadhoz láncolod magad,gyűlöletedet teszed meg jövődnek.

A megbocsátás őszinte feloldozás,a megbocsátó lelkében történik. Őszinte,mert őszinte helyzetmegítélést,őszinte fájdalmat,őszinte gyűlöletet követel. Onnan tudhatod,hogy a megbocsátás útjára léptél,hogy ellenségedre gondolva van erőd a javát kívánni!A megbocsátás a szeretet ellenanyaga a gyűlölet ellen!

Első szakasza a passzív gyűlölet,a jó kívánsághoz szükséges energia hiánya.A megbocsátás azt a lendületet is megadja,amelynek segítségével-ha nem állnak útjába-a gyógyult ember kibékülhet fájdalma okozójával.  Megbocsájtani meg lehet akkor is,ha nincs jelen a másik fél-lélekszinten...és lehet is kérni szintén bocsánatot,s átírni a történést,ill. következményeit.jesc3bas-cruz_zpsb7eea98e.jpg

Egymásra találás:

Az őszinteség lelkiállapot,az ember valódi szándékainak tükre. Az őszinteség harmónia a külvilág felé leadott jelzéseink és ki nem nyilvánított érzelmeink között. Az őszinteség elengedhetetlen feltétele:meg kell próbálnod érzéseidet is,mondandódat is összhangba hozni valósággal.  Az őszinteség az  a hozomány,mellyel az ellened 'vétkező' biztosítja helyét új életedben. Tisztában kell lenni összeveszéseitek valódi okaival,fájdalmaid mértékével,s irántad való felelősségével. Meg kell értetned vele,hogy te szenvedtél,és hogy a sérelmed számodra súlyos-ez saját magadnak fontos,hogy ki tud fejezni.  Érzéseiteknek azonosnak kellene lennie,éreznie kellene fájdalmadat,a saját lelkében visszaverődő visszhangját! Az ő fájdalma és a tiéd adja a pontot és az ellenpontot a kibékülés ritmusához.

Amikor fájdalma lüktetése a tiédre felel,érzései őszinték. A tempót az adja meg,amit te érzel. Őszintesége nem nyilvánulhat meg csak szavakban,fontos az őszinte figyelem! Tetteiben mérhető a változás. Ha két ember eltávolodott egymástól,szükség lehet egy őszinte ígéretre,amit be is akarnak a felek tartani...ez fizikai szinten van,akinek fontos...ettől megnyugszik,s érzi a törődést,hogy ő fontos valóban. Ennél sokkal többet ne kérj,garanciát úgy sem kaphatsz. Már az is egy kisebb csoda ilyenkor,ha a felek nem gátolják egymást,hanem szabad utat adnak egymásnak életük megéléséhez,és elfogadják egymás döntéseit.

Az emlékek gyógyítása nem jár semmi egyéb követelménnyel,ingyenes kegyelmi aktus saját lelked legbenső zugaiban.  A szeretet magas rendű művészetét mindannyiunk számára a tér és az idő keretei határolják. A nagy újra kezdések nem onnan indulnak,ahol voltunk,vagy ahol lenni szeretnénk,hanem onnan,ahol vagyunk,s úgy,ahogy lehetőségeink engedik.  Egymásra találásunk ráadásul a tökéletlen megértés félhomályában tapogatóznak. Talán sosem értjük meg,miért ért minket sérelem,de a megbocsátáshoz nem is kell érteni....mert a szív az,aki meg akarja ezt az állapotot váltani,neki meg erre nincs szüksége. Később,talán eljöhet a megvilágosodás. A lehetetlent kérjük,ha mindent azonnal tudni akarunk.

Mi a megbocsátás,és mi nem az?:

A megbocsátás párját ritkító csoda,semmihez nem hasonlítható;gyógyírt nyújt a legszomorúbb fájdalomra. Az emberi szeretet hiánya igazságtalan szenvedéssel jár együtt. Amikor megbocsátunk valakinek,nem felejtjük el a fájdalmat kiváltó eseményt....egészen addig,míg kell a bocsánat kérés. Vagyis,amit 'elfelejtesz',elzársz mélyre,de nem oldod ki,azt nem leszel képes megbocsájtani. úgy,hogy nincs benne felismerés...egyszerűen csak átlépünk rajta ekkor,és nem akarunk vele szembesülni. Az emlékezés a fájdalom elraktározása;nincs felszabadítva.

Két fajta fájdalmon lépünk át általában:az egyik a túl apró,amin nem érdemes rágódni,(a bölcs is ezt teszi); a másik a túl borzasztó,amivel nem tudunk megbirkózni...ezt jól bezárjuk magunkba. Legveszélyesebb fájdalmaink azok,amelyekre nem merünk emlékezni. Tudatalattink fekete lyukába gyömöszöljük,de így is visszajön;legfeljebb álarcban angyalarcú démonként. Egy darabig csendben lapul,azután később alattomosan ránk támad. Sose keverd össze a felejtést a megbocsátással!!!

Gyógyulásunk jele a fájdalom megszűnése,nem pedig az,hogy nem emlékszünk a történtekre.Parancsra nem lehet felejteni...

Az elnézés nem megbocsátás,éppen az ellentéte. Olyankor tanúsítsunk elnézést másokkal szemben,amikor megértjük,hogy nem volt választás,nem tehettek mást. Aki mindent ért,mindent elfogad.   Az elnézéshez nem kell életmentő kegyelem,csak egy kis belátás.

Nem kell,hogy eltűrjük,amit valaki csinál,csak azért,mert megbocsátunk neki folyton;azzal hosszú távon csak ártunk magunknak.

Akinek nehéz megbocsájtani:

-akiket nem látunk

-akiket nem érinthetünk

-esetleg nem is ismerünk

-akiknek mindegy,megbocsájtunk-e

-akik túl gonoszak a megbocsátáshoz

-és saját magunknak...  

A láthatatlanok:

Bizonyos emberek csak néhány mozzanat miatt kerülnek utunkba,s okozhatnak kellemetlenséget...nem érdemes rajta dúlni-fúlni...csak egy próba volt az egodnak,vedd úgy,hogy ki tud-e mozdítani alaphelyzetedből,s miként reagálsz rá. Láthatatlan az is,aki meghalt,mielőtt megbocsájthattunk volna neki,s egymásnak....de megeshet,hogy emlékezel egy gyermekkori traumádra,amit csak homályosan látsz,de élesen érzel,s nem mertél vele szembesülni,s nem merted szabadjára engedni indulataidat. Ha követed az eseményeket visszafelé,elvezethet a forrásához. Ez a te külön bejáratú kis 'poklod'. Amikor megengeded,hogy a fájdalom felszínre törjön,esélyed lehet megbocsájtani és feloldani az élményt. A szüleinktől kapott sérelmeink bűntudatot,szégyent idéznek elő. A legtöbb ember lelke mélyén attól retteg,hogy megérdemli a rosszat,amit tőlük kapott. Az elhagyás,örökbefogadás nehéz megélés... Van,hogy az emberek szervezetek mögé bújnak,és intézményes rendszerek mögül bántanak minket.  Nem érdemes lelki energiáinkat arra fecsérelni,hogy megértsük és megbocsássunk egy intézménynek.

Vajon,mekkora intelligencia szükséges a megbocsátáshoz? dear-disheartened-soul.jpg

Vannak,akik az egészből semmit sem fognak fel,mert korlátozottak képességeik. Valójában mind csak töredékét láthatjuk a megfejteni valónknak. Sosem tökéletesen tiszta a kép,homályosan érzékeljük csak,mint egy tükör effektust...viszont van egy módja annak,hogy érezze a változást,hogy nincs baj,szívünkben nincs harag,ki van javítva: szeretetet adva! A legnehezebb ezt megtenni,ha friss egy trauma élménye....ám érdemes megpróbálni,hosszabb távon segíteni fog...akárhányszor próbálna is kellemetlenség érkezni hozzád, engedd el a madzagot...ha rángatják,nem vagy köteles ráállni...egy idő után abba marad,mert értelmetlenné válik neki is....nincs mit tanítania erről.

 A megbánás voltaképpen szándékaink tisztaságáról tanúskodik. Az idő múlása miatt senki sincs velünk örökké,ezért célszerű mielőbb tisztázni nézeteltéréseinket.

Aztán pedig mindenki saját magáért felelős!  Senkit sem kényszeríthetünk,hogy 'térjen meg',legyen az ő baja,ha nem tud ismét közel kerülni hozzánk. Szabad akarata. Magunk miatt kellene megbocsájtani,hogy bele ne fulladjunk bánatunkba. Nem feltétel a teljesség,legfeljebb egyedül szárnyalunk a szabadságba.

Önmagunk:

Mersz-e megbocsájtani önmagadnak? Nagy bátorság kell hozzá;de jogodban áll,mert a szeretet megvált,felbátorít. Ha úgy élsz,hogy múltbeli tetteid nem befolyásolják mostani önmagadról alkotott képedet,a szeretet hatalma még az önvádból is kiszabadít! Ennek nélkülözhetetlen eleme az őszinteség. Szembe kell nézni az elkövetett hibával,s nevén nevezni azt.

Van,aki passzív gyűlöletet érez önmaga iránt;hiányzik belőle a szeretet energiája,hogy saját magát elfogadja. A saját magunkról alkotott önazonosságot (ÉNKÉPET) fojtja meg ez az érzés. Mások belesüppednek énjük agresszív gyűlöletébe,dühös önmegvetésükkel ízekre szaggatják saját magukat. Ők saját maguk legeltökéltebb ellenségei! Az öngyűlölet önpusztításba torkolhat. Belső hangjai tökéletlenek,hamisak. Segítségre szorulnak.

A szeretet bátorságot adó ereje: amikor megbocsátok önmagamnak,újraírom életem forgatókönyvét. A negatív figura eltűnik,már pozitív hőst játszom,aki kiszabadul a tegnapi béklyóból...nincs bűn,sem bűnbánat,sem bűnhődés Atyánk előtt...így a Földön megélt traumáink más aspektusból nem is azok...csak itt fontosak még megérteni,mikor önmagunkat keressük,hol vesztettük el...az áldásos érzés akkor teljesedik ki,amikor újra eggyé válunk magunkkal! EGY VAGY ÉS TELJESEN EGÉSZ-KIBÉKÜLTETEK!   Legyél őszinte és fontos a tisztánlátás. Olyan gondolkodás,amely nem fogadja el a hamisságot,és szembe tud nézni a tényekkel. A szív megbocsátásának hatására tiszta fejjel tekintünk előre és vissza is.

Önbecsülést olyankor érzünk,amikor felfedezzük,hogy van mit becsülni magunkban. Boldogok az önbecsülők,mert meglátták saját maguk szépségét. Az öntelt ember nem akarja,hogy megbocsáss magadnak,szeretné látni,hogy életed végéig kínlódj a szégyened  fekete esernyője alatt. Bátorságra lesz szükséged,hogy szembe nézz velük.

Meg kell határoznod pontosan miért akarsz megbocsájtani magadnak!?.  Aki azért,mert igazi csődtömeg,egyáltalán nem szerény ember,sőt...inkább istenként tekintene magára;ám szerénynek tűnik,mikor arról panaszkodik,hogy milyen sok a kudarca,ám valójában azért kesereg,mert be kell érnie azzal,hogy pusztán ember. Lásd meg benne az önámítást! Minden ilyen nehézségben,mikor sajnálkozva elraktározza gyűlölségeit,kudarcait,fájdalmait,olyan erősen magáénak érzi,hogy nem tud másként létezni,nem látja meg a Fényt,s nem képes túljutni önerőből traumáin...csak görgeti maga előtt nehézségeit...Segíts azokon,akik kérik,és akik ebben a cipőben járnak!

"Elég minden napnak a maga baja!"- mondta Jézus. (Márk6:34) 

Ha felmálházzuk magunkat bűntudattal teli zsákokkal,akkor tutira beleesünk a kétségbeesésbe. Egyszerre egy konkrét dolog miatt bocsássunk meg,de az volna ideális,ha a mindennapi lét során is felfedeznénk,hogy miként léteztünk aznap,van-e mit beismerni,letenni... "Neki sok bűne megbocsátatott,mert igen szeretett!"-Jézus.   

A szeretet olyan,mint a hirtelen gyógyulás. Ad hozzá neked erőt is. Ítélkezel magad felett,Éned ezért ketté válik! Aztán megbocsátasz,s ismét Egy leszel! Harmóniádban...

A szörnyetegek:

Vannak olyan tettek,melyeket az egyszerű ember nem is álmodna. A megbocsátás nem csökkenti a tett nagyságát,és nem kizárólag mennyiségi kérdés. A fájdalom mércéje nem csak az,hányan érzik. Ha azt mondjuk,hogy a szörnyetegek kívül vannak a megbocsáthatóságon,akkor megengedhetetlenül nagy hatalommal ruházzuk fel őket,mert gonoszságuk tovább él azok lelkében,akiknek a legtöbb szenvedést okozták. Ha egy gonosztevő kívül esik a megbocsátás hatósugarán,akkor azt is mondjuk,hogy nem kell neki megbocsájtani. Így felmentődik az ítélet alól,hiszen tette nem mérhető emberi mércével. Ezért paradoxon kijelenteni bárkiről,hogy abszolút gonosz ember,mert túl van a jó és rossz határán;pusztán és tisztán csak rossz,ezért kizárjuk a megbocsátás lehetőségéből. Ám ezt senkitől sem tagadhatjuk meg,annál is inkább szükséges saját magunkért megtenni,ill. az áldozatnak,hogy megváltsa a szeretet által megtört szívét,s felváltsa a reménység a kegyetlenséget.

Isten:

"Képes vagy-e megbocsájtani......Istennek....amikor magadra hagyott,s csalódást okozott azzal,hogy megengedi az általa teremtett világban a gonoszságot,balsorsot,betegséget,és hagyja,hogy ezek téged is sújtsanak?..."-Harold Kushner.

Megkérgesedett lélek,aki gyűlöli Istent,vagy annak művét. Az ateistáknak könnyebben megy,ám a hívőknek,spiriknek nincs elé merszük,s így a létet kárhoztatják. Így a hívő Isten legbecsesebb teremtényének gyűlöletén át gyűlöli Istent. Aki így érez,az homályosan lát,elvakítja fájdalma. Isten azonban mindent úgy alkotott meg,hogy az illeszkedjék egymásba! Mikor megesel,kit hívsz magadhoz,hogy enyhítse fájdalmadat?..

Megbocsátás,de hogyan?:

A megbocsátás a szeretet forradalma az élet nehézségei ellen.

Nem kiegyenlítést követelő,szabadulás a velünk történt rossz börtönéből,szellemünk lerázza a sértődöttség láncait. Sose becsüld le a terhet,mit a megbocsátás rót arra,akiben csak átlagos a szeretet. A tanulás pedig nem mindig a kedvünkre való...

Időbe telik túl jutni rajta,mindenkinek másként. A megszokássá vált gyűlöletet nehéz feladni. Ha ellenségeinkben meglátjuk a közös emberi gyengeséget és ostobaságot,a megbocsátás csodatétele is valamivel könnyebbé válik.

Saját tévelygéseinkből okulva haladunk a megbocsátás felé. A mardosó fájdalom egyszerű magja köré tekeredve gyakran ott találjuk a megbántottság s a gyűlölet összegubancolódott fonalát,melyet szinte lehetetlen kibogozni. Az érzelmek ingoványa is nehezíti a kilábalást. Az út érzelmeink örvényein,akadályain vezet el a feloldozáshoz.

Lelkünkben haraggal:

A düh az emberi indulat,felháborodás végrehajtó hatalma. Kiradírozni nem tudod a múltad,a fájdalmat gyógyíthatod;a tényt megváltoztatni nem tudod,csak okozójához fűzött érzéseidet alakíthatod át. A gyűlölet,ha nem engedik szabadon,fokozatosan felőrli az embert,de a megértés arra sarkallhat,hogy megakadályozzuk a rossz újabb megtörténését. A gyűlölet életben tartja a fájdalmat,a szív  pedig arra késztet,hogy reménnyel telten forduljunk egy jobb jövő felé. A harag energia,minek irányt kell adni.

 A gyűlölet után hagyjuk,hogy a harag elvégezze átalakító munkáját....felvértezne lángoló nyilakkal,hogy büntetést szabhasson ki az elme,de lecsillapodva a szív szeretete által már sehol sincs...nem volt értelme sem...

Annak,hogy az életünket átszabó tragédiákkal szembe nézzünk olyan eszközei vannak,mint:empátia,bátorság,türelem,remény... A megbocsátásnak 'ára van',ha azért akarjuk megtenni,amiért olyanok az emberek. Mert megbélyegzünk,ítélkezünk..Azért,mert vádoljuk őt valamilyen tulajdonsága miatt...a gyógyítás arra irányuló,hogy mit csinálnak,nem arra,hogy milyenek az emberek!Vagy önként bocsátasz meg,vagy sehogy,mert a manipulált játék önbecsapás.A szabad megbocsátás jellemzője a tisztelet! Hadd tegyen szabadon megbocsátásunkkal,amit akar,különben elvárásokkal tűzdelt,s nem igazi érzés lesz...nem fog végbe menni...ha nála nem megy végbe,hát szíve joga...de attól te még feküdhetsz le nyugodtan,ha teljes szívvel megadtad a lehetőséget és megadtad a bocsánatot a másik fél számára.

A megbocsátás minden más kellemes érzés előfeltétele. Mindent megváltoztat. Áldott állapotba kerülsz,mert úgy érzed,semmi sem választhat el a SZERETET FORRÁSÁTÓL. Az ember árnyék és fény,gyengeség és erő,gonoszság és tisztaság,gyűlölet és szeretet keveréke,s mindenkiben kettősség rejlik.

1394730847343.jpg  Miért bocsássunk meg?:

A megbocsátás lázadás a hagyományos szemet szemért elv ellen! Az egyetlen eszköz,amellyel igazságtalan világunkba némi igazságot csempészhetünk,s ez ad egyedül reményt arra,hogy sebeink begyógyulnak. Amikor valakit arra kérünk:bocsásson meg,lehet azt mondjuk ezáltal:hunyjon szemet az ösztönös igazságérzet felett...

A bosszúvágy  a kiegyenlítés szenvedélyes kívánsága,láncreakciót indít el;sértőt és sértettet egyaránt behúz,míg 'kiegyenlítés' nem lesz. A kapott és adott fájdalom sosem egyenlíti ki egymást. A bosszú elsüllyeszt a fájdalmas és igazságtalan múlt iszapjában.Eleve nem egyensúlyt teremt a feldobott labda visszaadása...

Azonban a megbocsátás lepattintja a fájdalom lelki bilincseit,és szabadon várhatjuk a holnap ismeretlen lehetőségeit. A kiegyenlítősdi eleve vesztes játszma:befejezéskor jobban fáj,mint mikor elkezdted. Az idő segíthetne ha teszel magadért,de ha te életben tartod,újra és újra leteper. Nem szolgál téged fejlődésedben. Amikor a 'bűnöst' feloldozod 'bűne' alól,rosszindulatú daganatot távolítasz el a lelkedből,ha még nem rágta be magát fizikai formádba is. Létezik feloldódó emlékezés. Ez tiszta képet ad a múltról,ám megváltozott nézőpontba helyezi.

 

A megbocsátás erőt ad:

A gyűlölet nem nélkülözi az erőt,de csak pillanatnyi energiát ad,s aztán a szenvedés miatt kimerül. Mozgásban tart,amíg érezzük a fájdalmat,de ereje múlandó,amint a megpróbáltatás véget ért. Azután pedig ellene fordul annak,aki dédelgeti. Lecsapolja a lélek energiáit,gyengébbé tesz,s képtelenné válik,hogy jobb  életet alakítson ki. A gyűlölet félrevezető,ha saját gyengeségünkből fakadó félelemből fakad.  Áltatni magunkat sokkal egyszerűbb,mint tenni ellene,s így elmarad a gyógyulás. Teljesen mindegy hányszor megyünk el segítséget kérni oldáshoz.A szeretet erősebb mindennél,hatalmas fényesség,melyből jöttél,és mindenki onnan jött,oda tart...benne sötétség,harag,félelem,bűn,gyűlölet nem fér meg!

A szabadság ereje is szükséges végig csinálni. Mögötte a szeretet hatalma áll,mely nem engedi,hogy minden fájdalmadért magadnak tegyél szemrehányást. Amikor a szeretet visszaadja az önbecsülésedet,és többé nem viseled el,hogy bántanak,el kell döntsd:megbocsátasz-e vagy sem?... Van,mikor ki kell tudni állni magadért,hogy egészséges Énképed legyen,és ki kell tudni mondani sértettségeink okait. 

Ez az öngyógyításod szakasza lesz. A legnagyobb tiszteletet akkor tanúsítod az emberek iránt,mikor lehetővé teszed,hogy felelősséget vállaljnak magukért,tetteikért.

Amikor valakit tisztelve szeretünk,tisztázhatjuk vele,mikor mit tesz velünk!!!

A szeretet meri vállalni az odaadást valaki más iránt,akkor is,ha az ego úgy értelmezi,hogy ebben rejlik kiszolgáltatottsága,és ereje. Amikor odaadással vagy,akkor a kifürkészhetetlen jövőbe nyúlsz és 'elkötelezed' magad,hogy történjék bármi,együtt leszel azzal,akit szeretsz;ez a tiszta szeretet általi önkéntes és önzetlen tett,akkor is,ha a másik fél nem viszonozza;de persze az elme szeretné,hogy ő is hasonló 'elkötelezettséget' vállaljon.

Mert az esendő emberekhez ez illik:

Minden megbocsátásnak van egy pozitív és negatív hőse:aki kéri,aki adja... Ám,aki adja,szintén kérheti mástól a lét körforgásában...lehet gyakorolni...oda-vissza áramoltatva...Korántsem vagyunk olyan tiszták,mint hisszük magunkat. Ahhoz túlságosan összetettek vagyunk. Nem valami szent hegyről osztjuk bocsánatunkat,hanem lent állunk a mélyben,a völgyben a 'vétkessel' együtt.

„A jót és rosszat elválasztó vonal minden emberi sors közepén fut. Az élet folyamán ez a választó vonal folyamatosan változtatja helyét;néha eltolódik a dühöngő gonoszság irányába,máskor teret ad a jóság kiteljesedésének. Egy és ua. az az ember különböző időszakokban,különböző körülmények között teljesen más arcát mutathatja. Néha olyan,mint az ördög,máskor pedig mint egy szent. De a neve ua. az marad,és ennek a névnek tulajdonítjuk az egészet;JÓT ÉS ROSSZAT EGYARÁNT."

Mindannyian többféle anyagból vagyunk gyúrva. A feloldozás képességének adománya olyan,mint a jin és jang. Egyik sem létezhet a másik nélkül.

A megbocsátás attól is függ,hogyan éled az életedet. Ha megpróbálsz megbocsátani,s habár döcögősen megy,és egyik nap ilyen vagy,másik nap meg olyan,nem baj...hisz ebben a játékban mindenki kezdő...de jó úton jársz,ha gyakorlod,s kezded felfedezni magadban az Önvalódat...mire miként reagálsz,s megismered,hogy ki vagy te?...  

Miért fontosabb a Szeretet a Hitnél: mert a Hit csak egy út, amely elvezet a Nagyobb Szeretethez. Miért fontosabb a Szeretet a Jótékonyságnál? Mert a Jótékonyság csak a Szeretet egyik megnyilvánulása. És az egész mindig fontosabb, mint valamely része.

Hidd el, ha nem is tűnik úgy Mindig van remény Élj úgy, hogy önmagad legyél És átölel a fény.

Áldás és béke legyen szívetekben minden tetthez!!!