Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A valóság észlelése...

A valóság minél pontosabb észlelése a lelki egészség nélkülözhetetlen velejárója...a pozitív hozzáállás sokkal inkább következmény, mint sem könnyedén magunkra húzható gondolkodási séma.
Ma a selfiek,facebook,insta' világában és már a kisgyermekkortól lepontozzák a hiànyosságokat.Emiatt a nehézségek sokszor elfojtott,hosszú időn át ható negatív energiagombóccà válnak.
Hazudnak egymásnak az emberek,hogy elkerüljék a drámákat és hazudnak önmaguknak is,mert könnyebb az az út,mint igazinak lenni.
A teljesség ezek szerint azt feltételezi,hogy mindenki teljes abban és ott,amit éppen megél. Akár a mélyben,akár a magasban,mert jelen van és bármely tudatszinten igaz.
Ciklikusan áramló létezésünkben folytonos energiák hatásai alatt vagyunk.
Az igazak attól igazak,hogy nem játsszák meg magukat,nem akarnak jobbnak tűnni,érdekeik miatt álszenteskedni,s nem félnek a harcoktól,amit másokkal kell megvívni,vagy épp bent észlelik azt-szembesülve.
Azok,akik nem félnek az áramlàst választani,hogy az tanítson valamit számukra-edzettebbekké válnak és tudják: mindig van tovább.
Az általános elképzelés szerint az optimista embereknek kizárólag pozitív dolgokra lenne szabad gondolniuk, nem lehetnek negatív érzelmeik, fájdalmaik, sőt még súlyos krízishelyzetekben sem engedhetik meg maguknak ezeket. Az irrealitás abban rejlik, hogy ezt az állapotot kizárólag a valóság szélsőséges torzításával, és súlyos mértékű érzelmi elfojtásoknak köszönhetően lehet elérni, hiszen tulajdonképpen illúziókat kell táplálnunk: a valóságot egyszerűen máshogyan kell érzékelnünk, mint ahogy az valójában van.
Mit csinál az optimista ember akkor, amikor egy helyzetre egyszerűen nincs megoldás? A lehető legtermészetesebb dolgokat: elszomorodik, átéli a veszteség, trauma vagy éppen a tehetetlenség okozta fájdalmat, az azzal együtt járó negatív érzelmeket, ha eljött az ideje, akkor pedig továbblép.
Átél, megküzd, feldolgoz és megy tovább, a kihívás által talán még megerősödve is.
Tévúton járunk akkor is, amikor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a pozitív gondolkodásmód kizárná a negatív érzelmek jelenlétét, átélését, és hála istennek arra sincsen szükség, hogy egy párhuzamos valóságot létrehozva magunknak, ábrándjaink rózsaszín felhőin ringassuk magunkat a nap 24 órájában.
A pozitív életszemlélet sokkal inkább tudatosságunk, önismeretünk, rugalmasságunk és ellenálló képességünk olyan egyvelege, amelynek következtében kompetenciaérzésünk növekedni tud, önértékelésünk egészséges szintre kerül, és lehetővé válik az, hogy a megpróbáltatások és kedvezőtlen körülmények ellenére is boldogságot éljünk át, mindezt a valósággal való kapcsolatunk elvesztése nélkül.
„Gondoljanak rólam az emberek, amit akarnak; őket áltathatom, de önmagamat nem áltathatom!” (Lev Tolsztoj: Feltámadás)
Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonság csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalán nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad. Némelyeknél ezek a változások hirtelen mennek végbe...
A szerepekből való szabadulás nem azt jelenti,hogy mindenben csak egy polaritást látunk...,pontosan azt feltételezi,hogy túl lát azokon,s helyén tudja kezelni reakcióit.
Az isteni szeretet felelősséget is tanít és lélekkel látni mindent,mert a világ jelenségeiben megmutatkozik az isteni,csak más-más tükre van néki a lėtformákban és a tudatszinteken.
A szabadulás egotól az,amikor szívedre tudsz hallgatni és aszerint létezni...,amikor felülírja a jóság benned az önzőt,a gonoszt és ha kell,ki mer állni vállalni önMAGát, ill. másokért tenni az igazság nevében!
A tiszta lelkiségben nem lehet elfojtás,nem lehet ármány és áltatni másokat.
Szép csak az lehet,ami teljességben létezik pont úgy,ahogy az akkor szükséges.
Vagyok,aki vagyok!-minden pillanatban...
Meglátni az esendő emberben a csodákra való képességet- az az isteni szikra.
A pozitívitás az minden jelenségben,hogy megértjük üzeneteit a tapasztalásoknak és nincs helye torzításnak; ekkor bár nehėz az út és a vállalás,mėgis járunk rajta,mert okkal került életünkbe...
Olykor elengedésre tanít,máskor küzdésre...,de értünk zajlik,mi hívtuk életre.
Ezt szükséges megérteni a földi túrán,mint feltámadásra való képességet,a pokolra való alászállásból!

Forrás: önMAGom & humánpszichológia